Szlovák Köztársaság Környezetvédelmi Minisztériuma

Új logója van a Tátrai Nemzeti parknak

Húsz év után új logóval büszkélkedhet Szlovákia legrégibb és legnagyobb nemzeti parkja. Jelképe ugyan továbbra is a zerge, amelyet egy fiatal grafikus újragondolt.


A Tátrai Nemzeti Park Igazgatósága (TANAP) eddig sárga-zöld kivitelben használta a zergés jelképet, amelyet eredetileg a TANAP Állami Erdészettől vett kölcsön.

Ezért az Állami Természetvédelmi Hivatal a TANAP Igazgatóságával együttműködve egy olyan, új logó kidolgozására adott megbízást, amely kifejezi a 70 éves nemzeti park lényegét. A munkával egy fiatal grafikust, Milan Plevat bízták meg, aki még 2017-ben a diplomamunkája részeként dolgozta ki a park vizuális identitását.

Az együttműködés folyamán a park szakemberei állandó kapcsolatban álltak a tervezővel, finomítottak a javaslaton, hogy végül a 70. évforduló alkalmával bemutathassuk” – mondta Pavol Majko, a TANAP Igazgatóságának vezetője a logó kapcsán, mely a park ikonikus állatát, a tátrai zergét ábrázolja.